Cipőt lopott, keresik a székesfehérvári rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 07010/2012/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a felvételen látható férfi 2020. július 10-én 20 órakor Székesfehérváron, az Aszalvölgyi úti bevásárlóközpontból eltulajdonított egy pár cipőt úgy, hogy egy fogó segítségével eltávolította az azon található áruvédelmi eszközt.  

Az ismeretlen elkövetőről az áruház biztonsági kamerája felvételt készített.

2

A férfi 40-45 év körüli, rövid fekete hajú, erős testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor világoskék farmernadrágot és rózsaszín pólót viselt.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Segítségüket előre is köszönjük!

 

 

<< Vissza az előző oldalra