Cserbenhagyót és szemtanúkat keresünk

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a baleset körülményeinek tisztázása érdekében.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/5107/2023. bűnügyi számon cserbenhagyás vétség miatt indított nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. december 1-jén 14 óra körül – Győr külterületén – a 81-es számú főúton a Hecsei út felől Pér irányába közlekedett egy ismeretlen személy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt pótkocsival.

A sofőr a főút 79+950 kilométerszelvényében a besoroló sávból kívánt az útra rátérni, amikor nem biztosított elsőbbséget az egyenesen, vele párhuzamosan haladó Suzuki Swift típusú gépjárműnek, és neki ütközött.  A karambol hatására a személyautó a főút jobb oldali füves padkájára sodródott, ahol egy optikai-, majd egy közvilágítási oszlopnak csapódott.

A baleset feltételezett okozója a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el.

A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve a baleset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Bejelentés tehető személyesen a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy telefonon a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es hívószámok valamelyikén, illetve az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon.

<< Vissza az előző oldalra