Kerékpáros baleset ügyében tanúk jelentkezését várjuk

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a baleset körülményeinek tisztázása érdekében a lakosság segítségét kéri.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/3939/2019. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást közúti baleset okozásának vétsége miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi biciklivel haladt Nyíregyháza, Orosi út mellett kiépített kerékpárúton a Törzs utca felé 2019. október 1-jén 10 óra 45 perc körül. A Praktiker áruház előtti buszmegállóhoz érve előzni kezdett egy előtte haladó, vele azonos irányba tartó kerékpárost. Az előzési manőver közben feltehetőleg figyelmetlensége miatt nekiütközött egy vele szemben szintén kerékpárral közlekedő 34 éves nyíregyházi nőnek, majd mind a ketten megálltak a kerékpárúton. Kis idő elteltével az ismeretlen férfi mielőtt meggyőződött volna arról, hogy a nő, vagy a mögötte gyermekülésben utazó kislánya megsérült-e, adatai hátrahagyása, és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Az ütközés következtében a 34 éves nő súlyos sérülést szenvedett.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várják, hogy jelentkezzen az ismeretlen személyazonosságú férfi, illetve azok, akik látták a balesetet, vagy annak körülményeiről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

<< Vissza az előző oldalra