Ruházati boltból loptak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalok azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/1885/2023. bűnügyi számon lopás vétsége gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képeken látható két ismeretlen fiatal nő gyanúsítható azzal, hogy 2023. április 21-én 9 óra 30 perc körül Győrben, a Budai utcában lévő bevásárlóközpont egyik üzletéből – miután az áruvédelmi eszközöket erőszakosan eltávolították – több ruhaneműt tulajdonítottak el.

1

Az elkövetőkről az üzlet biztonsági kamerái felvételt készítettek.

2

3

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható nőket felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112-es központi segélyhívót.

<< Vissza az előző oldalra