Idén is jelen vagyunk

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság biztosítja a 38. Magyar Nagydíjat.

A rendőri biztosítás közel 1200 fős állományát a Készenléti Rendőrség, a Bács-Kiskun, a Heves, valamint a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egészítik ki. E mellett szoros az együttműködés a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományával, illetve a külföldről érkező holland, román, horvát, szerb, szlovák és osztrák kollégákkal is.

A biztosításban résztvevő rendőrök között akad lovas, kutyás, motoros és Segway-es is, a térség forgalmát, annak változásait folyamatosan, a légtérből is figyeljük a minél gyorsabb beavatkozás érdekében. A pálya felé vezető utakon rendőrök segítik a forgalom haladását, amennyiben szükséges és az aktuális közlekedési helyzet azt kívánja, közbeavatkoznak.

A pálya mellett kialakított rendőrtáborban működik a biztosítás vezetési pontja. A táborban éjjel-nappal szolgálatot látnak el kollégáink.

Az ideiglenes rendőrőrs elérhetőségei:

+36 30 615-6313;

+36 20 444-1324

Kérjük, mindenki figyelje a kihelyezett táblákat, a rendőri karjelzéseket! Tartsák be azok iránymutatásait, hogy ne legyen fennakadás és ne történjen senkivel baleset!

A parkolókban hagyott járműveket mindig zárják be, az ablakokat húzzák fel! Az utastérben, látható helyen ne hagyjanak őrizetlenül semmilyen értéket, táskát, telefont! A szabálytalanul parkoló autókat elszállítják!

A pálya területén is fokozottan vigyázzanak értékeikre!

Az alternatív közlekedési lehetőségekről itt tájékozódhat: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/formula-1-hungaroring/tomegkozlekedessel-a-ringre-1

<< Vissza az előző oldalra