Biztonságban, közös összefogással

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megemlékezés pillanataiban a borsodi rendőrök a polgárőrökkel, és a rendészet munkatársaival közösen vigyáznak a temetőkbe látogatók biztonságára a mindenszentek és a halottak napján is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a mindenszentek, és a halottak napján is kiemelt figyelmet fordítanak a temetők ellenőrzésére, ünnep nyugalmát veszélyeztető szabálysértések, illetve a bűncselekmények megelőzésére. A rendőrök a megemlékezés időszaka alatt a polgárőrökkel, valamint települések önkormányzati rendészeivel közösen vigyáznak a rendre.

"

A főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály szakemberei külön az ünnepekre összeállított bűn és baleset-megelőzési szórólapokkal hívja fel a temetőkbe látogatók figyelmét a biztonságuk érdekében.

Kérjük, hogy tartson kellő távolságot a sírkertekben is, valamint javasoljuk, hogy mindenki viseljen maszkot! Fogadja meg az Operatív Törzs ajánlását: lehetőség szerint kerülje a zsúfolt helyeket, és a hagyományos üdvözlési formát! Ha felső légúti betegségtünete van, akkor ne hagyja el a lakhelyét!

 

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

 

Kapcsolódó tartalmak:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/halottak-napja/a-kozlekedesi-szabalyok-betartasaval-a

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/halottak-napja/virag-melle-a-megelozes-tanacsai

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/halottak-napja/elbir-biztonsagban-mindenszentek-es-halottak

<< Vissza az előző oldalra