Árokba hajtott az embercsempész Bács-Kiskun megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben öt illegális migráns megsérült, a csempész pedig elmenekült, de hamar elfogták a rendőrök.

A Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályának munkatársai 2022. február 25-én 11 óra 10 perckor a dunaföldvári Beszédes József hídon – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztály jelzése alapján – ellenőrizni akartak egy külföldi rendszámú terepjárót. Azonban a sofőr, amint észlelte a hídon előtte álló rendőrautókat, tolatásba kezdett. A manőver során először egy szolgálati autónak ütközött, majd árokba borult. A járműben öt – magát szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik megsérültek.

A sofőr elmenekült a helyszínről, azonban rövid időn belül a nyomára bukkantak a készenléti rendőrök. A férfi a gyanú szerint a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben - őrizetbe vétele mellett - a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.

Az illegális migránsokat további ellátás céljából kórházba szállították, a történtek során rendőr nem sérült.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

<< Vissza az előző oldalra