Embercsempészek Zsanán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ukrán nőt és egy azerbajdzsáni férfit fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egyenruhásai 2022. július 5-én 15 óra 40 perckor Zsana közigazgatási területén két autót ellenőriztek, amelyeket egy ukrán nő és egy azerbajdzsáni férfi vezetett. A kocsik melletti területen 10 illegális migránst találtak, akik szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőrök a határsértőknek segítséget akartak nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért velük szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. Az ukrán és azerbajdzsáni állampolgárt előállították, őrizetbe veszik, és kihallgatásukat követően előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra