Embercsempészt vettek őrizetbe Bács-Kiskun megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az olasz férfit és a vele lévő határsértőket Balotaszállás térségében fogták el a rendőrök.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi-Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársai Balotaszállás térségében 2022. május 23-án 17 óra 20 perckor intézkedés alá vontak egy olasz honosságú furgont, amelyet egy 21 éves olasz férfi vezetett. A kocsiban a sofőrön kívül 12 külföldit találtak a rendőrök, akik pakisztáni és afgán állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A fiatal férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően kezdeményezik letartóztatását.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra