Rendőrkézen két moldáv embercsempész Bács-Kiskun megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bácsalmásnál és Bajánál fogták el a csempészeket, egyikük menekülni próbált és árokba borult.

A Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség  munkatársai 2022. március 18-án 1 óra 40 perckor egy olasz rendszámú járművet akartak ellenőrizni Bácsalmás közigazgatási területén. Azonban a moldáv sofőr nem állt meg, végül pedig árokba borult. A gépkocsiban 13 – magát szír állampolgárnak valló – határsértő utazott, akik közül ketten megsérültek a balesetben. A migránsok személyazonosságukat, és magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

Fél órával később a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei Bajánál intézkedés alá vontak egy gépjárművet, amelyet szintén egy moldáv férfi vezetett. A rendőrök a járműben 5 külföldit találtak, akik szír és afgán állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A két sofőr a gyanú szerint az illegális migránsokat Nyugat-Európába akarta eljuttatni, ezért előállították őket. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást velük szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfiak letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

<< Vissza az előző oldalra