Tíz migránssal az autójában fogták el a rendőrök a bolgár csempészt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M1-esen, Bőny térségében állították meg a zsúfolásig megtelt járművet.

Az egyenruhások – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – 2021. október 30-án 16 óra 13 perckor az M1-es autópályán, Bőny térségében ellenőriztek egy bolgár rendszámú gépkocsit, amit egy 38 éves férfi vezetett. Az autóban a bolgár sofőrön kívül további tíz, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő őket. A bolgár sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra