Újabb magyar-szlovák határátkelő nyílik meg az ingázók számára

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

​​​​​​​A határsávban élők március 31-én 6 órától már a somoskőújfalui határátkelési pontot is használhatják.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, Magyarország és Szlovákia kormányainak megállapodása értelmében 2020. március 19-én 6 órától a két ország azon állampolgárai, akiknek a határtól számított 30-30 kilométeres távolságon belül van bejelentett lakcíme, illetve munkahelye, anélkül kelhetnek át munkavégzés céljából, hogy 14 napra karanténba kellene vonulniuk. Az ingázóknak lakcímkártyával és munkáltatói igazolással kell rendelkezniük.

A korábbi nyolc határátkelő mellett 2020. március 31-én 6 órától még egy határátkelési pont, a somoskőújfalui is megnyílik a határsávban élők és dolgozók számára.

Az alábbi átkelők vehetők igénybe:

 

Rajka,

Vámosszabadi,

Esztergom,

Komárom,

Hont-Parassapuszta,

Somoskőújfalu,

Bánréve,

Tornyosnémeti,

Sátoraljaújhely.

<< Vissza az előző oldalra