Üzbég embercsempész rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi autójában hét, magát afgánnak valló migránst találtak az egyenruhások.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei 2022. március 15-én 14 óra 20 perckor Kiskunfélegyháza térségében – az 5302-es számú út 38-as kilométerénél – intézkedés alá vontak egy lengyel rendszámú járművet, amelyet egy üzbég férfi vezetett. A kocsiban a rendőrök a sofőrön kívül további 7 külföldit találtak. Az illegális migránsok afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a 25 éves üzbég állampolgár a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően kezdeményezik letartóztatását.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra