Az elmúlt hétvége közlekedési eseményei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tíz járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt Veszprém megyében.

A Veszprém megyei rendőrök 2017. március 17. és 2017. március 20. között négy személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Tíz gépjárművezetővel szemben merült fel az ittas vezetés gyanúja, közülük kilenc fővel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, egy sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.

Az egyik esetben az ajkai járőrök 2017. március 19-én 3 óra 45 perckor igazoltattak egy Ajka-Bakonygyepesről Noszlop irányába közlekedő gépjárművezetőt. A noszlopi férfival szemben alkalmazott légalkoholmérő készülék pozitív értéket mutatott. Az intézkedés során kiderült, hogy a gépkocsi pápasalamoni utasa - aki a gépjármű tulajdonosa volt - engedte át a vezetést a noszlopi sofőrnek, annak ellenére, hogy tudta, a sofőr ittasan ült a volán mögé. A rendőrök mindkét férfit elfogták és előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra. A noszlopi férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség, utasával szemben járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást az ajkai rendőrök.

Egy másik ellenörzés során a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. március 19-én 3 óra 35 perckor a Horváth Mihály utca és a Fürdő utca kereszteződésében intézkedtek egy gépkocsival közlekedő pápai sofőrrel szemben, akinél szintén felmerült az ittas vezetés gyanúja. A férfit mintavételre előállították és ellene büntető feljelentést tettek.

Az ittas járművezetés elfogadhatatlan baleseti kockázatot jelent. A Veszprém megyei rendőrök ezért felhívják a járművezetők figyelmét, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek!

<< Vissza az előző oldalra