Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő
Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.
Megyénkben az elmúlt 24 órában két súlyos és három könnyű sérüléssel járó, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Baja külterületén, az 55-ös számú főúton közlekedett 2018. május 11-én 10 óra 15 perckor egy 67 éves helyi lakos Daihatsu személygépjárművel. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okból lassító és megálló Renault Megane típusú személygépkocsi mögött, és az út 97.292 méterénél nekiütközött. A baleset során a bajai férfi súlyos sérülést szenvedett.
Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - annak hirtelen fékezése esetén is - meg lehessen állni. Kérjük, vezessenek óvatosan és körültekintően!
Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.