Békés megye útjain történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset Békéscsabán és Dombegyházon.

Békés megyében 2018. október 16-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Garay utca és a Kis Ernő utca kereszteződésében, 10 óra körül egy személygépkocsi nem biztosított elsőbbséget egy gyalogosnak és elütötte. A férfi súlyosan megsérült, a személygépkocsi vezetője elhajtott a helyszínről. Miközben a rendőrök a baleset körülményeit vizsgálták, megjelent az ütközés helyszínén egy nő, aki azt mondta, hogy látta a balesetet. Azt állította, hogy tudja, milyen színű és típusú autó ütötte el a férfit. A rendőrök megtalálták az autót, amiről beszélt. A térfigyelő kamera rögzítette, hogy a jármű valóban elment ott, a balesethez azonban az autónak és a vezetőjének sem volt semmi köze. A szemtanúként bemutatkozó nő végül elismerte, hogy ő ütötte el a férfit. A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset okozása miatt indított ellene büntetőeljárást.

Dombegyházon, a Béke utcában, 11 óra 30 perc körül összeütközött egy tehergépkocsi és egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi. A balesetben a férfi könnyebben megsérült.

<< Vissza az előző oldalra