Békés megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabán közlekedési baleset és ittas járművezetés, Kevermesen pedig kóros szenvedélykeltés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Békéscsabán, a Magyar utcában, 2018. június 16-án, 22 óra 20 perc körül elesett és könnyű sérülést szenvedett egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi, aki a gyanú szerint ittasan vezetett.

Ittas járművezetés miatt intézkedtek a rendőrök 2018. június 16-án, 19 óra 50 perckor Békéscsabán, a Berényi úton. Egy személyautó vezetőjénél az igazoltatásakor végzett légalkoholmérés alkoholfogyasztást jelzett, majd a további mérések és orvosi vizsgálat is megerősítette az ittasság gyanúját. A rendőrök elvették a férfi vezetői engedélyét és büntető feljelentést tettek ellene.

Rosszul lett egy 16 éves fiú 2018. június 16-án, 9 óra 30 perc körül Kevermesen, egy italozó kerthelyiségében. Azt mondta, azután esett össze, hogy egyik ismerősétől kapott egy szál cigarettát, amit elszívott. A rendőrök a fiú 21 éves barátját előállították a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra, ahol kóros szenvedélykeltés vétség gyanúja miatt büntetőeljárás indult ellene. A rendőrség az elszívott cigaretta maradványait szakértővel vizsgáltatja meg.

<< Vissza az előző oldalra