Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány tizenegy személyt fogott el, ebből ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, szintén ötöt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.

Rendőreink bűncselekmény elkövetése miatt egy személyt, ittas vezetés okán is egy főt, illetve egyéb okból kifolyólag két embert állítottak elő.

Szabálysértési feljelentéssel 23 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 28, míg közigazgatási bírságot 103 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 319 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben, de vannak olyan esetek is, amikor kisebb hiba, egy másodpercnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát, ezért kérjük mindig vezessenek rendkívül figyelmesen és óvatosan!

… hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra