Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, akik közül hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Előállítás hat esetben történt, egy embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, négy személyt ittas vezetés okán, illetve egyéb okból kifolyólag egy főt kísértek kollégáink az illetékes rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások a megye útjain 507 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 4 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 29 esetben éltek a rendőrök, 20 személy esetében közigazgatási, míg 24 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében kéri a gépjárművezetőket, hogy közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr, vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra