Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem történt személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, közülük két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két embert pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 14 személyt állítottak elő, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.