Három személyt bántalmazott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy 41 éves budapesti férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai alapján a 41 éves budapesti B. Krisztián 2018. október 14-én 1 óra körül egy balatonfüredi szórakozóhely teraszán odament az egyik asztalnál ülő társasághoz, majd az ott tartózkodó három személyt szidalmazta és kritizálta. Ezt követően B. Krisztián a három férfit arcon ütötte, melynek során két sértett a földre esett és egyiküknek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A gyanúsított ellen garázdaság vétség bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozás vizsgálati szakaszában a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra