Hírek Tolna megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén november 23-án négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Munkatársaink 13 főt fogtak el, közülük hármat bűncselekmény elkövetése miatt értek tetten, kettőt köröztek, hét fő pedig illegálisan tartózkodott Magyarország területén. Az egyenruhások további négy főt állítottak elő.  A szolgálatban levő állomány tagjai hét szabálysértési- és egy büntető feljelentést tettek. Az egyenruhások két biztonsági intézkedést hajtottak végre. A szonda négy sofőrnél mutatott pozitív eredményt, velük szemben eljárást indítottak a rendőrök.

Egy 27 éves paksi férfi közlekedett a városban kedden délután egy Seat Cordobával. A sofőr az Alkotók útja felől az Újtemplom út irányába akart jobbra kanyarodni, de autója felett elvesztette uralmát, és az útpadkának ütközött. A jármű vezetőjét megszondáztatták, mely nagyon magas értéket mutatott. A férfit további mintavételre előállították, mely megerősítette az ittasság gyanúját. A paksi rendőrök a sofőrrel szemben büntetőeljárást indítanak ittas járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt.

kép

 

<< Vissza az előző oldalra