Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány két személyt vett őrizetbe, három főt fogott el. Hét embert állítottak elő, köztük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

A 710-es számú főúton közlekedett személygépjárművel egy férfi 2017. december 16-án reggel. Haladása során eddig tisztázatlan körülmények között a gépkocsival megcsúszott, majd az út menti jobboldali árokba hajtott és ott a jármű a tetején átfordulva állt meg. A balesetben a sofőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

<< Vissza az előző oldalra