Hírek Zala megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A 7-es számú főúton közlekedett egy nő Peugeot típusú személyautóval, Nagykanizsa irányából Nagyrécse felé 2019. január 23-án 7 óra 30 perc körül, amikor az egyik kanyarban megcsúszott és nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő teherautónak. A balesetben a személyautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett.

Ortaháza irányából Páka felé közlekedett egy férfi és utasa Chevrolet típusú személyautóval 14 óra 45 perc körül, amikor az egyik kanyarban megcsúszott a havas úttesten, a vízelvezető árokba csapódott és felborult. A balesetben az utas könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el, egyiküket az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

<< Vissza az előző oldalra