Ittas társának engedte át a vezetést

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány nyolc főt fogott el. Tíz személyt állítottak elő, köztük nyolcat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre. 

A járőrök 2019. szeptember 5-ére virradó éjszaka a 73-as számú úton, Veszprém-Szabadságpuszta határában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 47 éves zirci lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, így őt előállították további mintavétel céljából a Veszprémi Rendőrkapitányságra. A mért értéknek megfelelően vele szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.
Az autóban tartózkodott annak tulajdonosa is, egy 44 éves szintén zirci férfi, aki ellen járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, mivel úgy engedte át a gépkocsi vezetését társának, hogy a férfi ittas volt.

A fenti eseten  túl további két sofőrrel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.
 

<< Vissza az előző oldalra