Ittasan és engedély nélkül vezetett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai rendőrök előállították az ukrán sofőrt a helyi rendőrkapitányságra.

A rendelkezésre álló adatok szerint bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. június 16-án este, hogy Lovászpatonán egy személygépkocsi bizonytalanul közlekedik az úttesten. A Pápai Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre indultak, ahol az egyik utcában igazoltatták a jármű mellett álló férfit. A 22 éves ukrán állampolgár tagadta, hogy ő vezette az autót, ám a szemtanúk felismerték a sofőrt, valamint a ruházatának átvizsgálásakor előkerült a zsebéből az gépkocsi indítókulcsa is. Az intézkedés során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi ittasan vezette a járművet, ezért a rendőrök mintavétel céljából előállították a pápai kórházba.

Az igazoltatás során az is kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mivel azt néhány héttel korábban ittas vezetés miatt elvették tőle a pápai rendőrök.

A férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, míg az engedély nélküli vezetést szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Pápai Rendőrkapitányság.

<< Vissza az előző oldalra