Ivott és vezetett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel 30 kilométert akart megtenni egy kunszentmártoni férfi úgy, hogy ittasan vezette az autóját Békés megyében. Szarvasról indult, de Békésszentandráson a rendőrök igazoltatták és büntetőeljárás indult ellene. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy férfit 2018. november 25-én 1 óra körül, Békésszentandrásról.  A kunszentmártoni férfi Kaszaperre tartott, de útközben Szarvason megállt és bement egy vendéglátóhelyre, ahol találkozott az ismerőseivel. Több pohár sör elfogyasztása után a férfi úgy döntött, mégsem megy el Kaszaperig, hanem Szarvasról hazaindul Kunszentmártonba. A rendőrök azonban már a szomszédos városban, Békésszentandráson leállították, majd mivel a szonda ittasságot jelzett nála, előállították a Szarvasi Rendőrkapitányságra. Büntetőeljárás indult ellene és a rendőrség kezdeményezte a férfi vezetési jogosultságának szüneteltetését, amit a Kunszentmártoni Járási Hivatal a büntetőeljárás jogerős befejezéséig elrendelt. Az eljárás során kirendelt igazságügyi vegyész szakértő megállapította, hogy a férfi ittas állapotban vezetett. A Szarvasi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. január 4-én átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra