Ivott, majd vezetett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány kilenc embert állított elő, köztük kettőt ittas járművezetésen értek tetten. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A 8-as számú főúton, Tüskevár irányából Devecser irányába, a somlójenői elágazónál közlekedett egy 55 éves veszprémi férfi az általa vezetett személygépkocsival. Haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban az autó megcsúszott, letért a menetirányát tekintve bal oldali útpadkára, majd a jármű az úttest melletti füves területen, az oldalára borulva állt meg. A balesetben személyi sérülés nem történt. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredménnyel zárult, így a férfit előállították mintavételre az Ajkai Rendőrkapitányságra. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A baleset körülményeit pedig szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az Ajkai Rendőrkapitányság.

baleset

baleset

<< Vissza az előző oldalra