Kábítószer birtoklása miatt kell felelnie

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a rendőrök Csornán, a Thököly úton egy személygépkocsi vezetőjét igazoltatták 2018. november 4-én 19 óra 48 perckor. A 37 éves nyírmadai férfi az ellenőrzések során zavartan viselkedett, ezért a rendőrök átvizsgálták ruházatát, ahonnan kábítószergyanús anyag került elő. A sofőrt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, míg a nála talált anyagokat lefoglalták. A járművezetővel szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a férfi a járművezetés időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, ezért vele szemben - fenti bűncselekményen túl - bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak.

A Csornai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadta az illetékes járási ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra