Kábítószer-kereskedelem

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak két férfi ellen.

A rendőrségre 2018. május 3-án érkezett bejelentés, hogy Zalaegerszegen, az Ebergényi úton két ember kábítószert terjeszt. A rendőrök mindkét férfi lakcímén házkutatást tartottak, amely során több kábítószer gyanúját keltő anyagot, illetve az előállításhoz szükséges eszközöket foglaltak le. A rendőrök mindkét férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták ki őket. A büntetőeljárás során szerzett információk és adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak más személyek részére is értékesítettek az anyagokból. 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság egy 26 éves szentpéterúri és egy 25 éves zalaegerszegi férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra