Közlekedési összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna vármegye útjain november 1-jén egy anyagi káros baleset történt. Egy autós közlekedett a 61-es főúton Cece felé. A sofőr egy másik kocsi előzésébe kezdett, de nem észlelte, hogy annak vezetője a balra kanyarodást már megkezdte, és a két jármű összeütközött.  

A nap folyamán kollégáink két olyan sofőrrel szemben is intézkedtek, akik a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztottak. Egyiküket a 65-ös főúton ellenőrizték. A 39 éves férfinél alkalmazott légalkoholmérő nem haladta meg a bűncselekményi értékhatárt. A sofőrnek így 39.000 forint közigazgatási bírságot kell megfizetnie, és 6 közlekedési büntetőpontot is kapott.

Egy másik sofőr szerdán délután közlekedett Paks környékén, amikor megállították. A 61 éves helyi sofőrrel szondát fújattak, mely igen magas értéket mutatott. A férfit emiatt további mintavételre előállították. A paksi rendőrök elvették a vezetői engedélyét, és vele szemben büntető feljelentést tettek ittas járművezetés vétség elkövetése miatt.

A dunaföldvári rendőrök igazoltattak az esti órákban a városban egy 27 éves sárbogárdi férfit, akinek az adatai ellenőrzése során kiderült, hogy több, korábban kiszabott helyszíni bírságot nem fizetett meg, ezért a hatóságok elrendelték a körözését. Emiatt az egyenruhások előállították, s miután a szükséges összeget megfizette, szabadon engedték. A körözését pedig visszavonták.  

A mindenszentek napja sem múlt el extrém gyorshajtó nélkül. Bátaszéken a délelőtt folyamán egy sofőr a megengedett 50 kilométer/órás sebesség helyett 107-tel száguldozott. A sofőr 169 ezer forint bírságra számíthat.  Rajta kívül ugyanitt volt több járművezető is, aki a sebességmérő rendőrautó mellett a megengedett sebesség csaknem duplájával száguldott el.

kép

 

<< Vissza az előző oldalra