Lezárt akta: kabáttal lopta a kabátot

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a mindszenti férfival szemben, aki egy kabátot, valamit az abban lévő pénztárcát és mobiltelefont tulajdonított el egy szórakozóhelyről.

A feltételezett elkövető 2019. november 3-án egy mindszenti presszóban megtartott rendezvényen vett részt, ahol megtetszett neki egy, a fogasra felakasztott női kabát. A 29 éves gyanúsított saját dzsekijét rárakta a kiszemelt ruhadarabra, és távozásakor mindkét kabátot magával vitte. Mikor átkutatta zsákmányát, annak zsebeiben egy pénztárcát, iratokat, háromezer forintot és egy mobiltelefont talált.

A rendőrök a nyomozás során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy csak a készpénzt tartotta meg. A pénztárcát és az iratokat eldobta hazafelé az utcán, a mobiltelefont eladta, míg a kabátot végül elégette.

A nyomozók az ügyben tartott kutatás során a lopott telefont lefoglalták és visszaadták azt a tulajdonosának.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra