Lezárt akta: motoros láncfűrészeket lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök fél napon belül beazonosították a tolvajt.

 

Egy 34 éves helyi férfi tett feljelentést 2018. január 20-án a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon, mert előző éjjel a lakóházához tartozó melléképületből két motoros láncfűrészt tulajdonított el egy ismeretlen személy. A fűrészek értéke a félmillió forintot meghaladta. A tettes a kerítésen mászott be az ingatlan udvarára, a melléképület ajtaja pedig nyitva volt.

 

A nyomozók a feljelentést követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és fél napon belül kiderítették, hogy a munkaeszközöket az egyik alkalmazott vitte el, majd az egyik fűrészt szinte azonnal értékesítette is.

 

A rendőrök a 24 éves kiskunhalasi gyanúsítottat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A két fűrészt lefoglalták, azokat a sértett visszakapta.

 

Az ügyet a napokban lezárták, és azt iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a helyi ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra