Nem „úszta” meg

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fél év után tett feljelentést a rendőrségen az a gilvánfai férfi, akinél kétszer járt betörő az elmúlt télen.

Egy férfi tett feljelentést a Siklósi Rendőrkapitányságon 2018. június 13-án azért, mert fél évvel korábban gilvánfai házából valaki ellopott két láncfűrészt. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a házát először tavaly novemberben találta feltörve, majd decemberben még egyszer lefeszítette valaki az ajtóról a lakatot, azonban feljelentést egyik esetben sem tett a rendőrségen.

A nyomozók még a bejelentés napján elfogták majd előállították a bűncselekménnyel gyanúsítható 24 éves helybeli férfit, kihallgatásán mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte és elmondta, hogy a fűrészeket azóta szétszerelte.

Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság indított nyomozást.

<< Vissza az előző oldalra