Rendőrkézen az előszállási betörők

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók egy 20 és egy 23 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 1 rendbeli lopás vétség, valamint 3 rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két előszállási lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a 20 éves férfi és 23 éves társa a 2019. május 11. és 2019. május 22. közötti időszakban több előszállási ingatlanba is betörtek, majd az egyes helyszínekről többek között kéziszerszámokat, elektromos szerszámgépeket, akkumulátorokat, hegesztőgépet és LCD televíziót tulajdonítottak el. Az egyenruhások az ügyben kiterjedt adatgyűjtést és tanúkihallgatást hajtottak végre a tettesek azonosítása és felkutatása érdekében, melynek eredményeképpen rövid időn belül elfogták az elkövetőket, akiket előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

<< Vissza az előző oldalra