Sportpályától a sörözőn át a bölcsődéig

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabán történt lopások elkövetésével gyanúsítható férfi ügyének vizsgálatát fejezte be a rendőrség.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésével gyanúsít egy békéscsabai férfit. A 33 éves M. József többek között sportpályáról, sörözőből, épülő házból, felújítás alatt álló irodaházból és bölcsődéből is lopott. A bűncselekményeket 2018-ban követte el. A sportpályán az ott felújítást végző cég konténerét törte fel és szerszámokat vitt el. A bölcsődéből, ahol szintén munkálatok zajlottak, fúrókalapácsot, csavarbehajtót, sarokcsiszolót, a felújítás alatt álló irodaházból pedig réz fűtéscsöveket lopott. A sörözőből egy televíziót vitt magával, amit az utcán elejtett és ott hagyott. Építkezésekre is bement és szerszámgépeket, fali kazánt tulajdonított el. Egy intézmény kazánházának egyik ablakáról lefeszítette a rácsot, betörte az ablaküveget, majd az épületből szivattyút és vízvezeték szereléshez szükséges alkatrészeket lopott el. A férfinél a rendőrök a lopott dolgok egy részét megtalálták, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosoknak. A Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a nyomozás iratait 2019. október 18-án továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra