Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 82 éves helyi férfi 2017. december 30-án 10 órakor Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcán közlekedett Nissan típusú személyautójával a 7-es számú főút irányába. A főút kereszteződésében az „Elsőbbségadás kötelező!” közlekedési tábla hatálya alatt balra kanyarodott, mely közben összeütközött egy, a védett útvonalon egyenesen továbbhaladni szándékozó Daciával. A balesetben a Nissan egyik utasa súlyos sérülést, míg másik két utasa és a Dacia vezetője könnyű sérülést szenvedett.

 

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, mindhármat bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda négy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.

<< Vissza az előző oldalra