Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 20 éves helyi fiatalember 2018. február 16-án 12 óra 45 perckor Nagykanizsán, a Balatoni úton közlekedett egy BMW típusú személygépkocsival a Petőfi Sándor utca irányába, amikor figyelmetlensége és helytelenül megválasztott követési távolsága miatt, nekiütközött egy előtte forgalmi okok miatt megálló Opel Astra típusú járműnek. A baleset következtében az Opel sofőrje nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, mindegyikőjüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A rendőrök öt személyt állítottak elő, köztük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak. A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. február 16-án Zala megyében.

<< Vissza az előző oldalra