Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű és egy súlyos sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Nagykanizsa külterületén, a Kaposvári úton közlekedett segédmotoros-kerékpárral egy férfi Sánc irányából a 61-es főút felé 2019. március 8-án 14 óra 25 perckor, amikor rutintalansága miatt elvesztette uralmát a jármű felett és elesett. A balesetben a férfi súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda négy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

 

<< Vissza az előző oldalra