Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Pölöske belterületén, a Petőfi utcában közlekedett egy férfi Opel Corsa típusú személyautóval 2019. július 15-én 14 óra 15 perckor, amikor egy hídra akart kanyarodni. Kanyarodás közben a mögötte haladó Nissan típusú gépkocsi sofőrje nekiütközött, az ütközés hatására az utóbbi autó az árokpartra hajtott, ahol elütött egy nőt és két gyermeket. A balesetben az egyik gyerek és az asszony súlyos, míg az Opel sofőrje és a másik gyerek könnyű sérülést szenvedett.

Zalaegerszegen, az Erkel Ferenc utcában - a Hegyalja út irányából a Köztársaság útja felé - közlekedett egy nő Chevrolet típusú személyautóval 15 óra körül, amikor az Erkel Ferenc utca és a Köztársaság útja kereszteződésénél figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy Peugeot típusú autóval. A balesetben egy személy könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány nyolc személyt fogott el, akik közül négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök 11 főt állítottak elő, közülük hetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda két esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra