Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 51 éves helyi nő közlekedett kerékpárral 2019. július 21-én 22 óra 20 perckor Zalaegerszegen, a Platán soron lévő gyalog- és kerékpárúton az Arany János út irányába, amikor eddig tisztázatlan körülmények miatt elvesztette egyensúlyát és elesett. A balesetben a biciklis súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. július 21-én Zala megyében.

<< Vissza az előző oldalra