Óévbúcsúztatás biztonságban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a pirotechnikai termékek szabályos használatára.

Az állampolgárok pirotechnikai terméket csak hatósági engedéllyel rendelkező, legális árusító helyen vásárolhatnak. Veszprém megyében 27 helyszínen - többnyire a nagy forgalmú bevásárló központok közelében – engedélyezte a rendőr-főkapitányság a pirotechnikai termékek év végi tárolását és forgalmazását az ideiglenesen elhelyezett konténerekben.

A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai társszerv bevonásával 2017. december 28-án a megyeszékhelyen nyolc forgalmazónál ellenőrizték a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok betartását.

A rendőrség az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordít az engedély nélkül forgalmazók kiszűrésére. Aki a pirotechnikai termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására, megsemmisítésére, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi, szabálysértést követ el és százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. A szabálysértés miatt a rendőrség mellett közterület-felügyelő és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője is szabhat ki helyszíni bírságot.

Magyarországon négy kategóriába sorolhatók a pirotechnikai termékek. Az elsőbe tartozó játékos termékek egész évben kaphatóak. Alacsony hatóanyagtartalmuk miatt főként beltéri használatra valók, ilyen például a tortatűzijáték. Ezeket a termékeket 14. életévüket betöltött személyek használhatják. A második kategóriába tartozó eszközök már valamivel több hatóanyagot tartalmaznak, ezeket 16 évesnél idősebb személyek vásárolhatják és használhatják egész évben, engedély nélkül.

A harmadik kategóriába a szilveszteri eszközök tartoznak. Ezeket nagykorú személyek december 28-31. között engedély nélkül vásárolhatják, birtokolhatják, tárolhatják és a használati utasításnak megfelelően december 31-én 18 órától január 1-én 6 óráig használhatják fel.

A negyedik kategóriába azok a professzionális termékek tartoznak, amelyeket csak szakképzett pirotechnikus vásárolhat meg. Ilyenek a nagy hatóanyag-tartalmú tűzijáték termékek.

A petárda használata tilos, aki engedély nélkül szerzi be, szabálysértést követ el. A bírság maximálisan kiszabható összege ilyen esetben 150 ezer forint. Azt a pirotechnikai terméket, mellyel a szabálysértést elkövették, el kell kobozni.

A fel nem használt, vagy hibás 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték terméket a vevőnek január 5-ig vissza kell szállítani a forgalmazónak, aki ezt köteles térítésmentesen visszavenni.

A tárolás feltételeit a rendelet részletesen szabályozza. A magánszemélyek által szabadon felhasználható pirotechnikai termékek tárolására vonatkozó legfontosabb szabályok:

  • más tűzveszélyes anyagokkal (például: üzemanyag, hígító) együtt nem tárolhatók;
  • el nem zárt pirotechnikai terméket felügyelet nélkül hagyni tilos;
  • lakásban a pirotechnikai termékeket a kiskorú személyektől elzártan kell tartani;
  • tetőtérben és alagsorban, pincében pirotechnikai terméket tárolni nem szabad;
  • elnedvesedett és utána kiszáradt, illetve valamilyen okból sérült burkolatú pirotechnikai termékeket a többi pirotechnikai terméktől el kell különíteni;
  • a hibás terméket felhasználni tilos, a vásárlás helyére kell visszavinni;
  • a pirotechnikai termékek eredeti szerelési formáját megbontani, a terméket szétszerelni nem szabad;
  • egy lakóegységen (például: lakás, családi ház) belül összesen csak az egy magánszemély által birtokolható mennyiségű pirotechnikai termék tárolható.

Pár jó tanács a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságtól a biztonságos év végi szórakozáshoz:

  • Tűzijáték terméket kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátva vásároljon!
  • Úgy tárolja azokat, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá!
  • Olvassa el a használati útmutatót, és mindig tartsa be az abban foglaltakat!
  • Ne szerelje szét, vagy alakítsa át a termékeket!
  • A termékek jelentős része csak szabadtéri felhasználású, ezért beltérben soha ne működtesse azokat!
  • A sérült, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket vigye vissza a vásárlás helyére!
  • A petárda birtoklása és felhasználása magánszemélyek számára tiltott!
  • Vigyázzon arra, hogy az Ön szórakozása ne veszélyeztessen másokat (személyeket, állatokat), tárgyakat, épületeket, a természeti környezetet!

A tűzijátékok biztonságos megvásárlásáról és felhasználásáról a rendőrség honlapján tájékozódhat bővebben.

Boldog új évet és balesetmentes szórakozást kíván a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra