A helyszínen maradt a rendszáma

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetet okozott Zalaegerszegen, majd adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt egy 49 éves kemendollári férfi.

A rendelkezésre álló információk szerint 2019. március 24-én 16 óra 38 perckor Zalaegerszegen, a 74-es számú főúton az Egervári út felé közlekedett Renault Laguna típusú járművével egy 49 éves kemendollári férfi. A sofőr szabálytalan előzésbe kezdett, melynek során nekiütközött a vele szemben közlekedő Suzuki Vitara típusú autónak, majd egy Opel Astra gépkocsinak is nekicsapódott. Ezt követően a biztonságos közúti közlekedésre alkalmatlan járművel, adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrök pár perc múlva Zalaszentivánban, a Hunyadi utcában megállították az elől és hátul is törött személyautót, majd a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A járőrök a férfit elfogták és mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét, valamint a jármű forgalmi engedélyét elvették.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás a 49 éves kemendollári férfival szemben.

 

<< Vissza az előző oldalra