Alkoholt fogyasztott, vezetett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 26 éves férfival szemben.

A gyanúsított a nyomozás adatai szerint 2018. augusztus 24-én 21 óra 30 perc körül az általa vezetett személygépkocsival Püspökladány külterületén, a Farkasszigeti úton közlekedett, amikor áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy traktor kerekének.

A balesetben a személyautó utasa könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálták. Az orvosszakértő véleménye alapján a sofőr megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ittas állapotban vezette a járművet.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Püspökladányi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

Ne feledjék, a közlekedési szabályok betartásával megelőzhetőek a balesetek, és aki ittas vagy bódult állapotban vezet járművet, nemcsak saját, hanem mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

<< Vissza az előző oldalra