Balesetveszélyes előzésbe kezdett, több autó is jött vele szemben – a rendőrök eljárást indítottak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több jármű előzésébe kezdett egy sofőr a 84-es számú főúton, amikor vele szemben több autó is érkezett a szemközti forgalmi sávban.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2020. július 5-én közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a 84-es számú főút Vas megyei szakaszán. Az ellenőrzés célja továbbra is a közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabálytalanul közlekedők forgalomból történő kiszűrése volt.

Egy autós a 84-es számú főúton, Duka térségében kezdett az előtte haladó járművek előzésébe, melynek során a szemközti forgalmi sávban több gépjármű is közlekedett vele szemben. A manőverrel a sofőr veszélyeztette az előtte, valamint a vele szemben közlekedőket is. A járművezetőt a közlekedési járőrök megállították és vele szemben eljárást kezdeményeztek.

kép

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat, mivel azok megszegése súlyos következményekkel járhat!

Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon.

... hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra