Búcsút inthetett a forgalmi engedélyének

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átalakított autóval közlekedett egy 21 éves férfi Zalaszentgróton.

Kollégáink 2022. január 15-én délután, Zalaszentgróton megállítottak egy gépjárművel közlekedő 21 éves férfit, mivel a hátsó hatósági jelzése olyan mértékben volt koszos, hogy a rendszám karakterei nehezen voltak kivehetőek, valamint a hátsó lámpák sötétítve voltak. Az egyenruhások a járművet megvizsgálták, azon több átalakítást találtak, mind a motortérben, mind a kipufogó rendszerben, valamint a hátsó lámpákon, illetőleg a jármű nem a gyári rugókkal volt szerelve. Az autó forgalmi engedélyében átalakításról nem volt bejegyzés, valamint a sofőr az általa eszközölt változtatásokról műbizonylatokat sem tudott bemutatni.

Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy a gépjárművet több ponton engedély nélkül átalakították és úgy vettek részt vele a közúti forgalomba, ezért a forgalmi engedélyét a helyszínen elvették és a jármű műszaki felülvizsgálatát kezdeményezték.

 A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés résztvevőire veszélyt jelentő, jogellenes átalakításokra, és az ilyen jellegű gépjárművekre.  

<< Vissza az előző oldalra