Cél a megelőzés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A szabályosan közlekedők csokoládét és láthatósági eszközöket kaptak a kaposvári rendőröktől.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2019. április 18-án a délelőtti órákban Kaposváron, a Pécsi utcában tartottak ellenőrzést, ahol a szabálykövető autósokat és kerékpárosokat a húsvét közeledtével megjutalmazták.

Az immáron hagyományosnak számító akció célja a kerékpárosok és a gyalogosok figyelmének felhívása a biztonságos közlekedésre. Mivel ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, kiemelten fontos, hogy betartsák a KRESZ előírásait, de elengedhetetlen az is, hogy az autósok is vigyázzanak rájuk.

Fontos, hogy a járművezetőknek kellő oldaltávolságot tartva, illetve ha szükséges, a sebességet csökkentve kell kikerülniük az úton haladó járókelőket és az egy nyomon haladó járműveket is. A kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára pedig kötelező a láthatósági mellény használata éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül.

A húsvéti időszakban is kiemelten fontos, hogy a járművezetők tartózkodjanak a szeszesital fogyasztásától, illetve az őket vendégül látók ne is kínáljanak alkohol tartalmú itallal olyan személyeket, akikről tudják, hogy várhatóan járművet fognak vezetni. 

 

Kellemes Húsvéti Ünnepeket és balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra