Egy tonna túlsúly

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Tarcal belterületén vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.

A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. október 18-án 23 óra körül, Tarcal belterületén egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek. A gépjárművön egy, míg az utánfutóján két személygépkocsi volt a rakomány. A sofőr által vezetett szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget több mint egy tonnával haladta meg. 

A tetten ért sofőrt a járőrök előállították a Szerencsi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság azonnal  meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.                        

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!

Karaván

 

<< Vissza az előző oldalra