Frontálisan ütközött össze két kamion a 42-es számú főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják a baleset körülményeit.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat vizsgálatot egy 51 éves férfival szemben. A román állampolgár 2018. március 12-én 13 óra 20 perckor az általa vezetett teherautóval közlekedett a 42-es számú főúton, Berettyóújfalu felől Mezőpeterd irányába. A férfi nem tartott megfelelő követési távolságot, majd amikor az előtte haladó személygépkocsi forgalmi okból lassított, a baleset elkerülése érdekében a román férfi hirtelen balra kormányzott, amelynek eredményeként a 46. kilométerszelvényben frontálisan összeütközött egy szemből közlekedő másik teherautóval.

A baleset következtében a kamionok sofőrjei súlyos sérülést szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

<< Vissza az előző oldalra