Halálos baleset az M5-ös autópályán – frissítve

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi vesztette életét a Felsőlajos térségében történt balesetben.

 

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, két könnyű személyi sérüléssel járó és 19 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. március 8-án 21 óra 45 perc körül az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Felsőlajos térségében egy 33 éves szerb állampolgár közlekedett BMW 120 D típusú személygépjárművével. Mivel az autó sebességét feltehetően nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg, a sztráda 61-es kilométerénél felszaladt a szalagkorlátra, és onnan az árokba csapódott, ahol egy fának, illetve a vadkerítésnek ütközött. A helyszíni szemle adatai alapján az járműben egyedül utazó férfi a biztonsági övét nem használta, így az autóból kirepült. Ennek során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  

 

A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Tegyen a saját biztonságáért, használjon biztonsági övet!

 

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az út- és látásviszonyoknak, és az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket. A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát.

 

Ne feledjék, mindenkit hazavárnak!

<< Vissza az előző oldalra